Étkezési napló

Ft

Az elkészült termék nincs kitöltve! 

Írjunk naplót!

Az Étkezési napló nem más, mint egy túléléshez használható eszköz szelektív evő / extrém válogatós gyermek szülőjének.

Bár a „túlélés” szó talán kicsit erős, mégis arról van szó, hogy ha a gyermek nem eszik elég fajta ételt, akkor annak komoly egészségi kockázata lehet.

Míg a gyermek egészsége forog kockán, addig a helyzet a szülő idegrendszerét is tépázza főleg ha a gyermek már óvodás vagy iskolás kkorú és semmit vagy csak csekély féle ételt hajlandó elfogadni az intézményben.

Ekkor bizony ritkán kerülhető el, hogy evésterápiát végző szakemberhez forduljunk!

Ha pedig ez bekövetkezik, akkor az első dolog, amit tőlünk kérni fognak, az egy Étkezési napló.

Ebben szeretnénk segíteni! Bármilyen evéssel kapcsolatos termék mellé, INGYEN megküldjük emailben az üres naplót, amit aztán otthon kedvünkre nyomtathatunk és akár kézzel, akár géppel töltögethetünk.

Magában sajnos a termék nem rendelhető!

Leírás

Autista gyermekek számára az étkezés is komoly kihívást jelenthet.

Vannak szelektív evő gyermekek, akik maximum 10 féle ételt fogadnak el.

És vannak, akik „csak” a válogatós kategóriába esnek bele.

Mivel előbb vagy utóbb minden gyerek óvodás, majd iskolás korú lesz, már kis kortól törekedni kell arra, hogy a gyermek minél több fajta ételt megismerjen, elfogadjon.

Van, mikor a kóstoltatás komoly kihívást jelent, ekkor bizony evésterápiát kell bevetni.

S van, mikor már olyan szinten van a gyermek (evés terápia hatására vagy nélküle), hogy maga a szülő is tudja otthon kóstoltatni.

Egy dolog biztos, erőltetni semmit nem szabad! Ha gyermekünk szelektív evő, az egészségi kockázattal is járhat, ezért mindenképpen keressünk fel egy autizmushoz értő evésterapeutát vagy egy evéshez is értő autizmus spektrum zavar pedagógiája szakirányon végzett gyógypedagógust.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.